Fűszeres rudak




























Szerettem volna valami egyszerű, sós nasit készíteni. Eszembe jutott, hogy van a fagyasztóban leveles tészta. Készítettem már belőle sós rudat, de sosem tetszett, hogy hiába sózom a tetejét, a tészta sótlan marad. Erre találtam ki a következő dolgot.

Hozzávalók:
1 csomag leveles tészta

őrölt és egész kömény
fűszerpaprika

Elkészítés:
A tésztát ugyanakkora kockákra nyújtjuk (most könnyű helyzetben voltam, mert nem egy tömbben, hanem sok vékony lapban volt a tészta).
Az első tésztát nem liszten, hanem egész köményen nyújtottam ki, hogy sütés után se essen le a rúdról.



























Félretesszük, készítünk egy sós-paprikás réteget. A következő réteget bevizezzük, ráfektetjük a paprikásra,
majd beszórjuk őrölt köménnyel.



























Az első réteg alját bevizezzük, majd az őrölt köményesre helyezzük.  




























A 3 réteget kicsit kinyújtjuk, így jobban összetapadnak a rétegek, és vékonyabb is lesz.



























Pizzavágóval csíkokra vágjuk. 




























A széleket kicsit összenyomjuk, tekerünk rajta, és sütőpapírra fektetjük. 




























Természetesen egyenesre is süthetjük.